Van egy lány, Zsófi. Rajzol. Nem azért, hogy megmutassa másoknak, hanem mert ettől érzi, hogy egy kicsit rendben van a világ. A ceruza mozdul, a vonal húzódik, és közben valahogy elcsendesedik benne minden. Egy nap feltölti az egyik rajzát az Instagramra. Nem tervezett semmit, csak gondolta, hátha valakinek tetszik. Az első nap tíz ember látja, a másodikon száz, a harmadikon már ezer. És ott kezdődik valami. Először csak örül neki. Jó érzés, hogy mások is látják. Aztán elkezd várni valamire. A következő lájkot, a következő kommentet, a következő apró visszajelzést. A telefon már nem csak eszköz, hanem tükör lesz. Egy tükör, amiben mások véleménye rajzolja ki az arcát. És egy idő után Zsófi már nem magának rajzol, hanem a többieknek.
Ez az a pillanat, amikor észrevétlenül el tudsz távolodni magadtól. A közösségi média olyan, mint egy görbe tükör. Nem feltétlen rosszindulatból torzít, csak egyszerűen nem tudja visszaadni azt, ami te vagy. Mert ott csak pillanatokat látni. Mosolyokat, pózokat, sikereket. De az élet nem csak ezekből áll. Az a baj, hogy ha túl sokáig nézed a tükröt, elfelejted, hogy mi van mögötte. Elhiszed, hogy az a fénykép, az a videó, az a kép vagy te. És közben szépen lassan eltűnik az, aki valóban ott van a képernyő mögött.
Zsófi egy este a kanapén ül, kezében a telefon, és csak néz maga elé. Nem testileg fáradt, hanem belülről. Az a fajta fáradtság ez, amikor nem tudod pontosan megfogalmazni, mi hiányzik, csak érzed, hogy valami nem stimmel. Aznap reggel mégis posztol egy képet. Nem tervezett, nem beállított, nem szerkesztett. Csak egy pillanat. Ő van rajta, ahogy van. És az a kép több embert érint meg, mint bármi, amit korábban feltett. Mert igaz. És az emberek mindig megérzik, ha valami igaz. Az őszinteséget nem lehet filterrel pótolni.
A digitális világ tele van zajjal. Mindenki próbál látszani, próbál elmondani valamit, próbál elérni valakit. És közben könnyű elveszíteni azt, amiért eredetileg elkezdted. Azt a belső okot. Az önazonosságot. Mert önazonosnak lenni azt jelenti, hogy nem játszod meg magad. Nem viselsz maszkot. Nem próbálsz beleférni abba, amit mások várnak el tőled. Hanem egyszerűen csak mersz lenni az, aki vagy. Nem mindig szép, nem mindig tökéletes, de valós.
Ha elveszíted ezt az önazonosságot, egy idő után nem tudod, mit akarsz. Csak csinálod, amit „kellene”, amit „szokás”, amit „mások is csinálnak”. És ez a legfárasztóbb állapot: amikor már nem tudod, mit érzel igazán, csak figyeled, mit gondolnak rólad mások. De ha megőrzöd az önazonosságod, akkor van egy belső iránytűd. Akkor tudod, mi fontos. Akkor nem kell minden zajra reagálnod, mert belül érzed, mi a helyes. És ez a digitális önbizalom lényege. Nem az, hogy ne használd a közösségi médiát. Hanem az, hogy tudd, hol végződik a képernyő, és hol kezdődsz te.
Zsófi később új profilt csinál. Nem az előző folytatását, hanem valami újat. Ott már nem akar bizonyítani. Csak megmutatni. Rajzol, ír, posztol, amikor épp jól esik. Kevesebb a követő, de több a nyugalom. Kevesebb a zaj, de több az őszinteség. És egy nap kap egy üzenetet. Egy lány ír neki: „Nem is tudod, mennyit segített nekem, amit csinálsz.” És akkor Zsófi elmosolyodik. Mert megérti: ha önazonos vagy, mindig lesz, akit megérintesz. Az igazság halk, de messzire hallatszik.
Neked is van egy ilyen tükröd. Lehet, hogy épp most is ott van a kezedben. És nem baj, ha szereted. Nem baj, ha használod. De mindig emlékezz rá: az, amit ott látsz, nem a teljes történet. Az csak egy ablak. A lényeg mögötte van. Benned. A valódi önbizalom nem arról szól, hogy hányan látnak, hanem arról, hogy te látod-e magad igazán. Ha tudod, ki vagy, akkor nem fogsz elveszni a fények között. Akkor nem számít, hány ember tapsol. Mert már nem kívülről várod az értékelést, hanem belülről érzed, hogy rendben vagy.
És ha legközelebb azon kapod magad, hogy hasonlítgatod magad másokhoz, vagy azon gondolkodsz, mit kellene mutatnod, csak állj meg egy pillanatra. Tedd le a telefont. Vegyél egy nagy levegőt. És kérdezd meg magadtól: „Most tényleg így érzem, vagy csak így akarok látszani?” Ez az a kérdés, ami visszavisz önmagadhoz. Mert amikor igazán ismered magad, akkor nem kell többé keresned, ki vagy.
